Órákkal hosszabb a vajúdás, mint 50 éve

Admin | 2017.04.14


A kutatók magyarázata szerint ez a többlet idő a vajúdás/szülés első, tágulási szakaszára jellemző, ez ugyanis a második, a kitolási szakaszt megelőző leghosszabb folyamat. Az először szülő édesanyák esetében a tágulási szak átlagosan 2,6 órával, míg a már többször szült nők esetében 2 órával hosszabbodott meg, szemben az 1960-as évek szüléseire jellemző adatokkal.



A vizsgálat a NIH alá tartozó, 1962-ben alapított NICHD (Gyermek Egészségügyi és Humán Fejlesztési Nemzeti Intézet) kutatóintézet keretein belül működő, a „Biztonságos Szülés Konzorciuma” elnevezésű szervezet által gyűjtött adatokon alapult: az 1959-1966 között lezajlott 39 500 szülés regisztrált adatait hasonlította össze a 2002-2008 közötti időszakban történt több, mint 98 000 szülés adatával. Az összes vizsgált szülés spontán módon történt, nem volt közöttük mesterségesen indított.





A kutatás eredményei azt is megmutatták, hogy a napjainkban születő csecsemők esetében a kihordási idő egyrészt 5 nappal lerövidült, másrészt a babák születési súlya növekedett, összehasonlítva az 1960-as éveket jellemző adatokkal. Továbbá, az először szülő nők idősebbek és a testtömegindexük (BMI) magasabb, mint az 50 évvel ezelőtt szült anyáké.



A kutatók szerint a hosszabb tágulási szakaszt magyarázhatja az a tény, hogy a mai édesanyák átlagosan 4 évvel idősebb korban szülnek először, mint azok, akik a '60-as években hozták világra a gyermekeiket.



„Az idősebb édesanyáknál megfigyelhető az a tendencia, hogy hosszabb ideig tart náluk a szülés, mint a fiatalabbaknál, de ha figyelembe is vesszük az anyai életkort, az nem ad teljes mértékben magyarázatot a tágulási szakaszt jellemző különbségre.” – magyarázza a publikáció vezető szerzője, Dr. Katherine Laughon, a NICHD kutatója, valamint a Virginiai Egyetem Gyermekgondozási Iskolájának a társprofesszora.



A kutatók megjegyezték, hogy a tágulási szakasz még hosszabbnak bizonyult, amikor az olyan tényezőket is figyelembe vették, mint az anya életkora és a testsúlya (BMI index).



A kutatók elmondása szerint a tágulási szakasz többlet idejének az oka egyelőre még ismeretlen, de részben magyarázhatja az 50 évvel ezelőttinél jóval gyakrabban alkalmazott epidurális érzéstelenítés, amelyről tudott, hogy kb. 40-90 perccel lassítja le a szülés folyamatát. Napjainkban a szülések több mint felénél alkalmazzák az epidurális érzéstelenítő injekciót, szemben a '60-as évek csoportjára jellemző, mindössze 4 %-kal.



Dr. Laughon hozzátette azt is, hogy a szülési folyamat még ennél is hosszabb idejű lenne, ha az orvosok a 2000-es évek elejétől nem kezdték volna el gyakrabban alkalmazni az oxytocin nevű hormont, amely stimulálja a méhösszehúzódásokat. Az elemzés megállapítása szerint a 2002-2008 közötti időszakban lezajlott szülések 31 %-ában kaptak az anyák oxytocint, szemben az 1960-as évekre jellemző 12 %-kal.





A kutatók javasolják az ún. „normál” szülés definíciójának a felülvizsgálatát, amely még jelenleg is az 50 évvel ezelőtt szült nők normáján alapszik. Az orvosok akkor neveznek rendellenesnek egy szülést, ha a szülés első (tágulási) szakaszának az aktív részében még 2 óra elteltével sem változik a méhszáj állapota, azaz nincs aktív tágulás.



Ilyenkor kétféle módon avatkozhatnak be:







Az orvosok csak néhány éve kezdték el az epidurális érzéstelenítést és az oxytocin hormon adását jóval gyakrabban használni, így ez összefügghet azzal, hogy a császármetszések aránya az 1960-as évekre jellemző 3 %-ról 2000-re szintén növekedett, 12 %-ra.



Dr. Laughon a Reuters-nek adott nyilatkozatában ezekre a friss kutatási eredményekre alapozva arra figyelmeztet, hogy az orvosok fontolják meg az ilyen beavatkozások használatát mindaddig, amíg az édesanya és a születendő baba egészséges állapotban van.



 



Forrás: Diagnózis.hu

Címkék:

Hozzászólások

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

A burokrepesztés egy rettegett kifejezés, amiről rengeteg tévhit kering.

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

Az újszülött kislány kedves ajándékot kapott a vasúttársaságtól!

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Találmányával feléleszthetők azok a babák, akiknek a születés után nem indul be maguktól a légzésük.

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Egy hete egy kislányt, most egy kisfiút vittek az inkubátorba. Csodaszép nevet kapott.

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Cooky félt, hogy első gyermeke születésénél el fog ájulni, mégis ott akart lenni a párja mellett.

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

A kis Saybie 245 grammal született, igazi csoda, hogy életben maradt az amerikai csecsemő

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

A kicsi lombikprogrammal fogant, ezért Eszter időzített császármetszéssel szült. Megható nyilatkozat az első percekről.

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Kiderült, miért éjszaka születnek a gyerekek - persze csak spontán szülés esetén.

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

A kutatók szerint a világon évente 19 500 nő hal meg a terhességgel összefüggő fertőzések miatt.

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

A császármetszéssel kapcsolatban a mai napig rengeteg tévhit kering.