Ilyen sebbekkel vitte haza az anyuka a 15 hónapos kislányt a bölcsődéből

Vastag Anikó | 2019.06.18

Még csak öt napot töltött a bölcsődében a 15 hónapos kislány, de olyan sérülései lettek, amire nincs bocsánat!

Az anyuka az esti fürdetésnél vette észre, hogy a gyerek háta tele van piros duzzanatokkal.
A bölcsődében senki nem szólt arról, hogy a kislánnyal bármi baj lett volna napközben. A szülők számára azonnal egyértelmű volt: kislányukat egy másik gyerek összeharapdálta!

Azonnal kivették a kislányt a bölcsődéből, a történetét pedig a Facebookon megosztották, hogy másokat is figyelmeztessen. Emellett feljelentést is tettek a rendőrségen, de a nyomozás csupán azt állapította meg, hogy a sérülések egy másik kisgyerektől erednek - így nincs kit felelősségre vonni.
Az édesanya úgy gondolja, a felügyelő felnőttek felelőssége mindez: ha ugyanis egy 15 hónapos babát ilyen erővel és ennyiszer megharapnak, azt észre kellett volna venni!

Az arizonai Alice Martin gyermeke, Rosalynn testén csúnya, vörös harapásnyomokat talált az édesanyja

A kislány testén legalább huszonöt harapást számoltak, azaz minimum ennyi ideig nem vette észre senki, hogy a gyerekek bántják egymást.


Az anyuka magát is okolja az eset miatt, mert felelőtlen emberekre bízta a kislányát. Forrás

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!