Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

Tbc-s nő dolgozott egy óbudai bölcsődében

36 gyereknek és 37 felnőttnek kellett kivizsgálásra menni.

Ilyen sebbekkel vitte haza az anyuka a 15 hónapos kislányt a bölcsődéből

Nem akarta elhinni, hogy a felügyelet alatt játszó gyerekek között ez megtörténhet.

Legalább 3000 gyereknek nem jutott hely a bölcsődékben

A gyed extra azt teszi lehetővé a kisgyereket vállaló anyáknak, hogy akár már fél évvel a gyermek születése után visszamehessenek dolgozni úgy, hogy közben nem esnek el a gyermekgondozási támogatástól. Ehhez viszont kulcsfontosságú, hogy legyenek elérhető bölcsődei helyek, hiszen ha anya és apa is d

Elképesztő: valaki rajzszegeket ragasztott a bölcsőde kismotorjaira, így akart bosszút állni a gyerekeken

A vezető tudja, hogy van, akit zavar a gyerekzsivaj, és korábban is volt már konfliktusuk.

Az édesanya azt hitte, jó helyen van a bölcsődében a 6 hónapos kislánya

Kapott egy felkavaró képet: nem akarta elhinni, hogy az ő gyereke az!

Nappali anyukák - egy rendszer, ami nagyon jól működik Finnországban

Magyarországon is lenne rá igény.

Olcsó állami, méregdrága magánbölcsődék

Egy budai bölcsődében 110 ezret kérnek havonta.

OGY - Rétvári: tovább bővül jövőre a családtámogatások köre

Tovább bővül a családtámogatások köre 2016-ban az Országgyűlés által kedden elfogadott törvénycsomagnak köszönhetően - hangsúlyozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti áll...