Első szülés, négy gyerek - Négyesikrek születtek Debrecenben!

Vastag Anikó | 2019.10.26

A közlemény szerint a gyermekek mesterséges megtermékenyítéssel fogantak, és a terhesség 32. hetében születtek meg, csütörtök este.

A 26 éves, Békés megyében élő édesanya 4 hete feküdt a klinikán. A szülés spontán indult meg, a magzatokat császármetszéssel segítették világra.

A szülőknek a négyes ikrek az első gyermekeik. A három lány és a kisfiú 1230 és 1750 gramm közötti súllyal született, valamennyien egészségesek.

Az újszülötteket Sápy Tamás adjunktus és Lampé Rudolf, a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika igazgatója segítette világra. Az anya és az újszülöttek jól vannak, várhatóan néhány héten belül már elhagyhatják a klinikát - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

A közlemény szerint a négyes ikrek születéséről a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán a jövő héten tájékoztatják részletesen a sajtót. 

Legutóbb 2016 novemberében születtek négyes ikrek Debrecenben, az akkori eset igazi különlegessége  az volt, hogy az apa is négyes ikrek egyik tagjaként látta meg a napvilágot. A négyes ikrek születése olyan ritka, hogy az apa és testvérei, valamint gyermekei között nem születtek négyes ikrek Debrecenben.

Címkék: négyesikrek

Hozzászólások

Ha tehetetlennek érzed magad, mert nem érted, mit akar a pici babád, figyelj ezekre a jelekre. Segíteni fognak!

Ha tehetetlennek érzed magad, mert nem érted, mit akar a pici babád, figyelj ezekre a jelekre. Segíteni fognak!

A testbeszéd nagyon sokat elmond arról, hogy hogyan érzi magát a gyermek.

Ezzel a rettenetes üzenettel együtt találták a lépcsőn az újszülöttet

Ezzel a rettenetes üzenettel együtt találták a lépcsőn az újszülöttet

Ezzel az üzenettel együtt találták a lépcsőn az újszülöttet

Érkezik a K-vitamin utánpótlása

Érkezik a K-vitamin utánpótlása

Összesen 58 200 doboz várható a napokban

Kezdő szülők legnagyobb kérdése: hogyan kell a babát tartani?

Kezdő szülők legnagyobb kérdése: hogyan kell a babát tartani?

Banális problémának tűnik, mégis óriási aggodalmat okozhat, ha az első gyermeked születése után

A szervezeted számára a szoptatás extra igénybevétel

A szervezeted számára a szoptatás extra igénybevétel

Az élet minden szakaszában fontos a kiegyensúlyozott táplálkozás, de a szoptatás alatt pláne.

Ez a 10 dolog nélkülözhetetlen a kisbaba körül

Ez a 10 dolog nélkülözhetetlen a kisbaba körül

Mi az, amit mindenképp vegyünk meg neki?

Melba, Mogyoró, Bájron, és persze, hogy megjelentek a Deneriszek is

Melba, Mogyoró, Bájron, és persze, hogy megjelentek a Deneriszek is

2019-ben eddig ezek a keresztnevek váltak hivatalossá. Itt a lista a visszautasítottakról is. Hogy tetszenek?

Születésekor két hetet jósoltak az orvosok ennek a kisfiúnak, de ő rácáfolt!

Születésekor két hetet jósoltak az orvosok ennek a kisfiúnak, de ő rácáfolt!

Most töltötte be az ötödik életévét.

Különleges zenével fejleszthető a koraszülöttek agya!

Különleges zenével fejleszthető a koraszülöttek agya!

Újszülöttek számára írt zenével serkentik a koraszülöttek agyának fejlődését svájci kutatók, akik bizonyították, hogy jobban fejlődnek az ilyen zenét hallgató koraszülöttek neurális hálózatai, különösen az a hálózat, amely az érzékelésben és észlelésben játszik szerepet.

Újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon - csodaszép nevet kapott!

Újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon - csodaszép nevet kapott!

A kislány valószínűleg nem kórházi körülmények között születhetett.