Ennyi szocpolos gyerek nem született meg

Vastag Anikó | 2019.06.08

2001 és 2009 között, a szocpol akkori berekesztéséig 41 305 olyan szerződést kötöttek, amelyben még meg nem született gyerekre vagy gyerekekre igényeltek megelőlegező támogatást. Főszabály szerint a házaspárok első gyerekének négy, a másodiknak nyolc éven belül kellett volna megszületnie, vagyis ezek a szerződések már nagyrészt lejártak.

Arról nincs adat a Pénzügyminisztériumban, hogy ez a több mint 41 ezer család összesen hány gyereket vállalt, ahogyan arról sincs, hogy a csaknem 10 ezer nem teljesített szerződéshez hány meg nem született gyerek kapcsolódik. Azt azonban megtudta a lap, hogy jelenleg 9 571 szerződéshez kapcsolódóan fizettek, illetve fizetnek részletekben a családok az államnak "gyermekvállalás határidőben történő teljesítésének elmaradása" miatt. Vagyis a meg nem született gyerekek száma akár 10 ezernél nagyobb lehet.

A szocpolhoz hasonló a csok-rendszer is, amelyben eddig 50 ezer gyereket vállaltak előre az igénylő párok.

Címkék: baba, csok, szocpol

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!