Legjobb élmény karácsonyra

admin | 2015.11.19

Új rendezésben, új és régi szereplőkkel, új és régi dalokkal, hazai produkcióban még nem látott látványtechnikával állítják idén újra színpadra a tavalyi év szuperprodukcióját, A Játékkészítő című pop-show-musicalt. Alföldit Stohl András váltja a címszerepben, a rendező Böhm György lesz, a látványvilágért Bordos Zsolt, világhírű 3D mapping művész felel. A helyszín ezúttal a SYMA csarnok lesz, karácsony után, december 26-27-28-29-én.


_KAP9954


“Tavaly egy nagy álmunk vált valóra, hiszen életre hívtuk, és sikerre vittük az első olyan pop-show-musicalt, amely nem egy ismert, már befutott külföldi előadás adaptációja, hanem egy hazai alkotógárdával készült “vegytiszta” magyar produkció, a meseirodalomból ismert szereplőkkel” – mondta Illés Gabriella, a darabot létrehozó TulipánTündér Produkció vezetője. “Rengeteg visszajelzést és megerősítést kaptunk, hogy állítsuk újra színpadra a darabot, mi azonban egy olyan változatban gondolkodtunk, ami a tavalyi előadáson részt vevő nézőinknek újat jelent, az új közönség viszont ízelítőt kap az eredeti meséből is” – mondja a producer. Így született meg A Játékkészítő újraálmodott változata, amit idén karácsony után mutatnak be, ezúttal a SYMA Rendezvényközpontban.


_KAP0312


 “Év eleje óta dolgozunk az előadásokon, hiszen ahhoz, hogy egy ilyen volumenű produkciót létrehozzunk, nagyon sok mindennek kell összeállnia a háttérben. Az újdonságok, a technika mellett komoly szervezést igényel az is, hogy Magyarország vezető művészei egy produkció erejéig, egy színpadon, együtt szerepelnek. Oroszlán Szonja, Kamarás Iván, Király Viktor, és a világhírű Bordos László Zsolt 3D mapping művész például csak a mi kedvünkért lesz ez időszakban Magyarországon”- mondta Gabriella.


_KAP0529Nem csupán a helyszín újul meg, de a színész- és alkotógárda is bővül, változik. A szereposztás ismét parádés, ezúttal A Játékkészítő címszerepét Stohl András játssza, miután Alföldi Róbert egy korábban már lekötött külföldi rendezés miatt nem tud szereplője lenni a darabnak. “Tavaly sokat hallottam A Játékkészítőről, nem is lehetett nagyon megkerülni, hisz' szinte minden erről szólt, de eléggé elfoglalt voltam ahhoz, hogy alaposabban odafigyeljek rá” – mondja az új Játékkészítő, Stohl András. “Amikor felmerült a nevem, beszéltem többekkel, Steve-vel és Győzővel is, akik megerősítettek abban, amit gondoltam, hogy sok lehetőség van ebben a darabban. Ráadásul megismerve a megújulás elemeit, biztos vagyok benne, hogy meghatározó élményt nyújtunk majd kicsiknek, s nagyoknak egyaránt.”


_KAP9838


A tavalyi előadás sztárjai, így Szabó Győző, Hajdu Steve, Oroszlán Szonja, Nagy Feró, a Király testvérek, Radics Gigi, Herrer Sára, Klem Viktor, Kovács Ádám, Bán Bálint, Bauer Gergő és Hien mellé csatlakozik még Kamarás Iván és Vastag Csaba s öccse, Tamás valamint Csík Sándor, a Megasztár és A Nagy Duett énektanára.


 Az egyedi, mesés látványvilágért ezúttal Radnai Márk fiatal színházi szakember és Bordos László Zsolt, architekturális vetítéssel foglalkozó 3D-művész, a műfaj világhírű szakértője felel. Az alkotók elmondták, hogy az a cél, hogy az előadás nemzetközi szinten is megállja a helyét. "Bordos László Zsolt világhírű 3D mapping művésszel fogunk dolgozni a látványvilágon” – mesélte Radnai Márk -, aki olyan vizuális formát fog kölcsönözni az új előadásnak, amit magyar produkcióban, ilyen színvonalon még nem lehetett látni. “A háromdimenziós hatású projekciók képesek lesznek teljesen megváltoztatni a teret, teljesen kiszakítva a nézőt a realitásból. Úgy fogják érezni magukat, hogy ebben a csodavilágban bármikor, bármi megtörténhet. Bámulatos lesz!" – mondja Radnai.


A Játékkészítő különleges Mesejegyei, Varázsjegyei és Csodajegyei garantálják, hogy még emlékezetesebb legyen az előadás. A néző az egyes belépőkkel egyedülálló interaktív élmény részesévé válhat egy varázslatos karszalagnak köszönhetően, valamint további extra szolgáltatásokat is igénybe vehet vele.

Címkék: Játékkészítő

Hozzászólások

A gyerek folyamatosan közbeszólt… amíg meg nem tanulta ezt az apró trükköt!

A gyerek folyamatosan közbeszólt… amíg meg nem tanulta ezt az apró trükköt!

Ki mondta, hogy szülőnek lenni egyszerű?

Anyósom lakását felújították, 4 hónapra hozzánk költözött, nem volt könnyű ennyi időt együtt tölteni

Anyósom lakását felújították, 4 hónapra hozzánk költözött, nem volt könnyű ennyi időt együtt tölteni

Rég nevettem ilyen jót!

Örök küzdelem: hogy tartsak rendet?

Örök küzdelem: hogy tartsak rendet?

Egy japán hölgy összegyűjtötte a hatékony rendrakás legfontosabb elveit. Érdemes tanulni belőle!

Az én feleségem tényleg szuperanya

Az én feleségem tényleg szuperanya

Egy apa szavai arról, hogy milyennek látja azt a nőt, akivel közösen nevelnek egy háromévest.

Rémálommá vált az esti családi tévézés

Rémálommá vált az esti családi tévézés

Majdnem meghalt egy kisfiú a pattogatott kukorica miatt - az anyuka mindenkit figyelmeztet, nehogy úgy járjanak mint ők.

A babasírás fajtái - nem is olyan nehéz megkülönböztetni, melyik mit jelent!

A babasírás fajtái - nem is olyan nehéz megkülönböztetni, melyik mit jelent!

A gyerek nem azért mert rossz: így akar üzenni nekünk.

Értelmezzük a babák testbeszédét!

Értelmezzük a babák testbeszédét!

Még nem tud beszélni, de a mozdulatai mennyi mindent elmondanak...

Szilvásgombóc - készítsétek együtt az ebédet!

Szilvásgombóc - készítsétek együtt az ebédet!

Minden kisgyerek szeret segédkezni a konyhába. A szilvásgombócnál több dolgot is nyugodtan rábízhatsz.

Egy 12 éves kislány zseniális találmánya megnyugtatja a beteg kicsiket

Egy 12 éves kislány zseniális találmánya megnyugtatja a beteg kicsiket

Nincs több félelem az infúziótól a kórházban, ha alkalmazzák ezt a zseniális ötletet!

Így utazz mindenre felkészülten a kicsivel!

Így utazz mindenre felkészülten a kicsivel!

Néhány tipp a csomagoláshoz, hogy ne stresszelj az első közös nyaralásotokon a kicsivel!