Becsöngettek! – Férfi írók új szerepben

admin | 2015.09.01

2015. szeptember 12-13-án egész hétvégén a gyerekeké, családosoké a főszerep az egyik lakberendezési márka minden áruházában. Kivételes alkalom, hiszen az egyes helyszíneken március 15-e óta először tartanak nyitva vasárnap is! Akciójukhoz megnyertek két kiváló írót, művészt: Dolák-Saly Róbertet és Csitáry-Hock Tamást is, akik újdonsággal rukkolnak elő fiatalok számára.


Budapest –Lehel út, M5/Soroksár-, Budaörs, Győr –Iskolakezdés alkalmából az összes kika áruházban érdemes gyerkőcnek, családosnak lenni, hiszen a vasárnap is nyitva tartó létesítmények egyikében Dolák-Saly Róberttel is találkozhatunk. A budapesti Lehel úti áruház színpadán legújabb verses kötetének, az „Én vagyok a kedvenc állatom”-nak dedikálással egybekötött zenés könyvbemutatója kerül sorra, amelyről a művész így nyilatkozott: „Egy kedves ismerősöm ötlete volt, hogy írjak a kutyákról és a macskákról egy könyvet. Ez kapóra jött nekem, mert így végre alkalmam nyílt levezetni azt a sok feszültséget, amit ezek az idegesítően, kibírhatatlanul aranyos lények okoztak nekem. Remélem, bosszúm célba ér, és a versek révén sokan még jobban megszeretik őket.” Kérdésünkre válaszolva, miszerint mit gondol arról, legújabb munkájával miért képes minden korosztályt megszólítani, csak így felelt: „(…) talán azért, mert ők is hasonlóan éreznek a négylábú szőrös színészekkel kapcsolatban, akik olyan  pontosan játsszák el például, hogy éppen éhen akarnak halni egy nagy adag elfogyasztott ebéd után, hogy mi akarjuk megzabálni őket.”Csitáry-Hock Tamás, méltán népszerű írónk, újságírónk, aki eddig is lélekemelő írásaival, idézeteivel lopta be magát olvasói szívébe, szintén a fiatalabb generációhoz szól szeptembertőlMosolyfüzet” c. munkájával: „Tavasszal egy középiskolás lány utánam szaladt, és autogramot kért, mégpedig jobb híján az egyik füzetébe. Ekkor kezdett el motoszkálni a gondolat, hogy valami ilyesmit kellene készíteni, aminek a lapjain is ott vagyok. Így született a Mosolyfüzet ötlete, amelynek több lapján is olvasható egy-egy írás, és célja, erősíteni, biztatni, támogatni a fiatalokat a tanulásban is.” Az íróval a kika M5/soroksári áruházban személyesen is találkozhatunk, dedikáltathatunk: „(…) Tulajdonképpen a kicsi gyerekektől az egészen idősekig bárki megtalálhatja magát vagy a társát, az életét az írásaimban -mondja az író. (…) Ma már egyre több középiskolástól kapok pozitív visszajelzéseket. Engem pedig íróként igazán boldoggá tesz az a tudat, hogy segíthetem őket az életük rögös útján, hiszen minden ember lelkének jót tesznek a bíztató szavak, gondolatok.”


DolakSaly_EnVagyok_300dpi


Szeptember 12-13-án10:00-18:00-ig tehát érdemes a budapesti két helyszínre, valamint Budaörsre és Győrbe is ellátogatnunk. Ugyanis mindenhol találkozhatunk a Cartoon Network Képzeletműhely című kreatív pályázatával, amelynek bevezető kampánya az áruházakban kezdődik. A 4 helyszínen készült rajzokkal értékes Cartoon Network ajándékokat is lehet nyerni! Szintén mindenhol diafilmkuckóra is lelhetünk „Fedezd fel újra és újra!” elnevezéssel a Diafilmgyártó Kft. jóvoltából.Továbbá e négy helyszín pénztárainál ajándék MiniPolisz felnőtt kísérőjegy jár az összes, családjával érkező felnőttnek, hogy minél többen megismerkedhessenek a kreatív és interaktív minivárossal Budapesten a Király utcában, „A hely, ahol te is felnőtt lehetsz!”. Budaörsön és a budapesti Lehel úton is sztárvendégTóth Vera! Előbbi helyszínre és Soroksárra továbbá érkezik a Buborék Együttes, Lehel úton a Bóbita Zenekarral találkozhatunk!Budaörsön és Lehel úton Bognár Krisztián háromszoros Magyar Bajnok bűvész, Budaörsön, Soroksáron és a Lehel úton is pedig Bánhegyi Adrienn, a Cirque du Soleil világklasszis ugrókötelese kápráztatja el közönségét! Mindegyik helyszínen ingyenes arcfestés, lufihajtogatás, kézműves foglalkozás, továbbá kvízek várják kicsiket és nagyobbakat értékes ajándékokért! Érdemes tájékozódni minden áruház pontos programjáról a http://www.kika.com/hu/aktualis-564/aktualis/ oldalon, hiszen számtalan izgalmas program várja még a családokat: ingyenes bábelődások, (nép)táncbemutatók, gyermekkoncertek, freestyle focibemutató, kutyasport bemutató, sőt a Lehel úton még a BRFK XIII. kerületi Kapitányságának általános bemutatóját is megnézhetjük! Győrött a FUTURA Okos Homokozó jóvoltából megelevenedik a homokfelszín, amellyel egész családunk számára különleges élményt adhatunk! Az események médiatámogatója: CsaládiNet.hu.


Csitary_Hock_Tamas_kisebb


Adjunk élményt családunknak szeptember 12-13-án, a részletes programokért pedig ide látogassunk el: http://www.kika.com/hu/aktualis-564/aktualis/.

Hozzászólások

A gyerek folyamatosan közbeszólt… amíg meg nem tanulta ezt az apró trükköt!

A gyerek folyamatosan közbeszólt… amíg meg nem tanulta ezt az apró trükköt!

Ki mondta, hogy szülőnek lenni egyszerű?

Anyósom lakását felújították, 4 hónapra hozzánk költözött, nem volt könnyű ennyi időt együtt tölteni

Anyósom lakását felújították, 4 hónapra hozzánk költözött, nem volt könnyű ennyi időt együtt tölteni

Rég nevettem ilyen jót!

Örök küzdelem: hogy tartsak rendet?

Örök küzdelem: hogy tartsak rendet?

Egy japán hölgy összegyűjtötte a hatékony rendrakás legfontosabb elveit. Érdemes tanulni belőle!

Az én feleségem tényleg szuperanya

Az én feleségem tényleg szuperanya

Egy apa szavai arról, hogy milyennek látja azt a nőt, akivel közösen nevelnek egy háromévest.

Rémálommá vált az esti családi tévézés

Rémálommá vált az esti családi tévézés

Majdnem meghalt egy kisfiú a pattogatott kukorica miatt - az anyuka mindenkit figyelmeztet, nehogy úgy járjanak mint ők.

A babasírás fajtái - nem is olyan nehéz megkülönböztetni, melyik mit jelent!

A babasírás fajtái - nem is olyan nehéz megkülönböztetni, melyik mit jelent!

A gyerek nem azért mert rossz: így akar üzenni nekünk.

Értelmezzük a babák testbeszédét!

Értelmezzük a babák testbeszédét!

Még nem tud beszélni, de a mozdulatai mennyi mindent elmondanak...

Szilvásgombóc - készítsétek együtt az ebédet!

Szilvásgombóc - készítsétek együtt az ebédet!

Minden kisgyerek szeret segédkezni a konyhába. A szilvásgombócnál több dolgot is nyugodtan rábízhatsz.

Egy 12 éves kislány zseniális találmánya megnyugtatja a beteg kicsiket

Egy 12 éves kislány zseniális találmánya megnyugtatja a beteg kicsiket

Nincs több félelem az infúziótól a kórházban, ha alkalmazzák ezt a zseniális ötletet!

Így utazz mindenre felkészülten a kicsivel!

Így utazz mindenre felkészülten a kicsivel!

Néhány tipp a csomagoláshoz, hogy ne stresszelj az első közös nyaralásotokon a kicsivel!