HOTELTESZT: Egy szállodakomplexum, ahol tényleg a gyerekek körül forog minden

Admin | 2017.02.12
Jó néhány gyerekhotelt kipróbáltunk már, azonban a Kolping Hotellel korábban nem találkoztam sehol. Egy kedves ismerősöm ajánlotta, hogy ez aztán tuti hely a gyerekeknek, így elmentünk a 14 hónapos kislányunkkal hármasban. Fontos tudni, hogy mióta megvan a babánk már 2 gyerekbarát helyen is voltunk, egyikkel sem voltunk maximálisan elégedettek, így volt bennünk némi kétkedés, hogy ez valóban jó hely lesz. Elindultunk Budapestről és egy durván 2 órás út után megérkeztünk Alsópáhokra. Keszthely mellett található, csodaszép környezetben.

Az első ami feltűnt, hogy nem az a klasszikus hotel, hanem kis házakból áll a komplexum, amik össze vannak kötve folyosókkal. Később megtapasztaltuk ennek előnyeit, ugyanis a kis házakban csak a szobák vannak a közösségi terek, óvoda, gyerekélménypark és medencék más épületben találhatóak, így könnyű átmenni egyik helyről a másikba anélkül, hogy fel kéne öltözni.

Mondanom sem kell, minden babakocsira van optimalizálva. A parkolás nagyon könnyű és közel van a szálláshoz. A szobák teljesen mértékben gyerekekre vannak szabva. Nem csak gyerekágy van benne, hanem babakocsi is jár minden szobához. Ilyennel máshol nem találkoztunk mindenképpen pluszpont jár érte. Az egészen kicsi babák számára van babafürdető és bébiételek melegítésére szolgáló mikro is. Nem hiányozhat a fürdőből a bili és a pelenkázó sem.



Bár nekünk még ez nem aktuális mindenképpen figyelemre méltó, hogy egy zsámolyt biztosítanak a piciknek, hogy felérjék a mosdót. Alapvetőnek kellene lennie, de máshol sajnos nem az, hogy a konnektorok is gyerekbiztosak. 

Kipróbáltuk a wellness részleget és egyik ámulatból estünk a másikba. A gyerekmedence igazi élménybirodalom a piciknek,a víz nem hideg kellemesen meleg. Bár a mi babócánk még csak 14 hónapos volt amikor ott jártunk, ennek ellenére ő is bemerészkedett a vízbe és nagyon élvezte a lubickolást. A kicsit nagyobb gyerekek akik már tudtak járni remekül játszottak önállóan is. Hotelben ilyen komplex vízi gyerekbirodalommal még nem találkoztam.

A képek sokkal beszédesebbek, mutatunk párat. :)

 

A Kolping Hotel másik kiváló ötlete, hogy egy saját gyerekbirodalma van igazi óvónőkkel akik felügyelnek a gyerkőcökre és egy kabalafigurával, akit Bobónak hívnak. Az élménybirodalom nevét is ez a kis kedves víziló adta: Bobóország. Gyakorlatilag minden megtalálható, amire egy gyereknek szüksége van, ahhoz, hogy jól érezze magát. Ezernyi játék, mesekönyvek, játszóház. És mint megtudtam naponta többször is fertőtlenítik a játékokat.

A kabalafigura Bobó óriási népszerűségnek örvendett a gyerkőcök körében, egyszerűen imádták. Látszódott rajta, hogy ő is élvezi amit csinál. A gyerekfelügyelők minden nap 3 órán át biztosítanak gyerekfelügyeletet, így van lehetőséged a pároddal a kikapcsolódásra. 



Ami nekünk a legnagyobb meglepetés volt az az étterem. Amellett, hogy az is egy élménybirodalom, az ételek minősége 5 csillagos. A gyerekek ízvilágára szabott menük, temérdek választék, a babáknak üveges ételek, most hirtelen nem is tudnék mondani olyat, amivel még ki lehetne egészíteni. Mindig problémás volt más hotelben, hogy miután a gyerkőcöt megetettük nem tudtunk nyugiban enni.

Itt van lehetőség arra, hogy egy hatalmas járókába betehessük a gyerkőcöt közvetlenül az asztal mellett így folyamatosan tudjuk felügyelni mit csinál és közben mi is nyugisan tudjuk élvezni a gasztronómiai gyönyöröket. 
Manapság sajnos egyre gyakoribbak a különféle allergiák és speciális étrendet igénylő gyermekek. Rájuk is gondolt a szálloda, legyen az tej, glutén, tojás vagy laktózérzékenység mindenre fel vannak készülve.




A helyzet az, hogy 3 napra mentünk, de ide legalább 1 hétre kell jönni annyi program van. :) Egy fix, ide nyáron visszajövünk, mert ez az első hotel ahol tényleg minden a gyerekekről szól és nem csak a nevében van a gyerekbarát szó.

Ha a fentiek alapján kedvet kaptatok, írjátok le ide a cikk alá hozzászólásban, hogy hány éves gyerkőccel mennétek és ha igény van rá, megkeressük a hotelt, hátha adnak egyedi kedvezményes árat nekünk. :) Minél többen vagyunk annál nagyobb esély van erre. Szóval hajrá, osszátok meg a cikket és jöjjenek azok a hozzászólások, mert ide mi is vissza szeretnénk menni. Talán éppen veletek közösen. 

Hozzászólások

Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

A gyermek hazudozása legtöbbször lelki segélykiáltás!

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Szerinted is megható?

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Könnyen tragédia lehetett volna belőle!

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

A tűzoltók szabadították ki!

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Nagyon felkészült válaszokat adtak a kicsik :)

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Kánikulában még a legszellősebb ruhában is izzadunk, és legyen bármennyire is hiper-szuper légáteresztő a pelenka, bizony nagyon is befülledhet benne a kicsi popsija.

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

A kislány kinyúlt a műalkotásért a babakocsiból, de lelökte a földre.

Így kezeld a melegkiütést!

Így kezeld a melegkiütést!

A melegkiütést az eltömődött pórusok okozzák

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Könnyen kiszáradáshoz vezethet