Ezek a gyerekek olyat tettek, amit a felnőttek is megirigyelhetnének

Szabó Eszter | 2017.02.21

Abigail Lupi


Abigail a nagymamája 100. születésnapján énekelt az idősek otthonában, mikor észrevette, hogy sok idős emberhez nem járnak látogatók. Úgy döntött, hogy ezt nem hagyja annyiban és néhány barátjával együtt megalapította a CareGirlz együttest. A csapat 6 és 13 év közötti lányokból áll, akik folyamatosan szebbé teszik az egyedül maradt idősek mindennapjait!



Rachel Wheeler


2010-ben a Richter-skála szerinti 7.0-s erősségű földrengés okozott hatalmas károkat Haitin. Az akkor 12 éves Rachel 175000 dollárt gyűjtött, hogy az összedőlt házak helyére újakat építsenek, de ezzel nem elégedett meg! A kislány egy iskola felállításáért kezdett gyűjtésbe, hogy a gyerekek megtanulhassák, hogyan tegyék jobbá az életüket!



Sam Maden


Sam bácsikája tiszteletére indított kampányt, aki nagy támogatója volt a melegek jogaiért harcoló szervezeteknek. Sam nagy rajongója a Boston Red Sox baseball csapatnak, és hozzájuk fordult segítségért. Összesen 9000 ember aláírásával a kezében rávette a csapatot, hogy készítsen egy „It gets better” (Jobb lesz – Egy a megfélemlítés elleni videó kampány) videót 2011-ben. 



McLain Hermes


Egy egyszerű fogadásból indult az egész. McLain apukája fogadott a kislányával, hogyha a lány képes 400 pár cipőt összegyűjteni jótékonyságra, akkor leborotválja a fejét kopaszra. Az akkor 10 éves McLain nem ijedt meg, teljesítette a 400 cipős kihívást, és egy lépéssel tovább is ment. 2009-ben megalapította a „Shoes for The Souls” alapítványt, ami az atlantai hajléktalan menedékhely számára ajándékoz cipőket. Az alapítvány a mai napig is él!




Malala Yousafzai


Minden idők legfiatalabb Nobel-díjasa Malala, a pakisztáni emberjogi aktivista, aki azért küzd, hogy a pakisztáni lányok is részesülhessenek rendes oktatásban. Malala elmondása szerint túl sok lány edukációját szakítják meg, hogy fiatalon férjhez adják őket.  11 évesen szólalt fel először a lányok tanuláshoz való jogáért.




Lájkold a Babamama.hu Facebook oldalát és csatlakozz Csacsogó csoportunkhoz, ha szeretnél értesülni legfrissebb híreinkről!



Forrás: pozitivnap.hu

Címkék:

Hozzászólások

Miért hazudik a gyerek?

Miért hazudik a gyerek?

A gyermek hazudozása legtöbbször lelki segélykiáltás!

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Megdöbbentő dolgot talált egy bontatlan csomag pelenkában

Szerinted is megható?

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Hátborzongató! Kézből etette a vad medvét a kislány, az apja pedig videózta!

Könnyen tragédia lehetett volna belőle!

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Pályázat! Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatás jár a kisgyerekeseknek

Itt vannak a legfontosabb tudnivalók.

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

Bezárta magát a tűző napon álló autóba egy gyerek

A tűzoltók szabadították ki!

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Az ovisok jobban tudják, mit jelent a kánikula

Nagyon felkészült válaszokat adtak a kicsik :)

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Milyen gyakran kell pelenkát cserélni a kánikulában?

Kánikulában még a legszellősebb ruhában is izzadunk, és legyen bármennyire is hiper-szuper légáteresztő a pelenka, bizony nagyon is befülledhet benne a kicsi popsija.

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

16 milliós műalkotást tett tönkre a 3 éves kislány

A kislány kinyúlt a műalkotásért a babakocsiból, de lelökte a földre.

Így kezeld a melegkiütést!

Így kezeld a melegkiütést!

A melegkiütést az eltömődött pórusok okozzák

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Nyári hasmenés? Nézd meg, mikor kell komolyan venni!

Könnyen kiszáradáshoz vezethet