Mit csinálunk másképp a második várandósság idején? Szinte mindent!

Léna | 2019.02.15

Ez főleg a tapasztalt miatt van így, de közrejátszik a különbségben az is, hogy közben egy kisgyerekről is gondoskodnunk kell, és sokkal kevesebb időnk marad arra, hogy „megéljük a várandóságot”. Ráadásul már tudjuk mi vár ránk, maga terhesség és a szülés titokzatossága sem birizgálja a fantáziánkat. Az alábbiakban néhány dolgot emelünk ki, némi humorral megfűszerezve. De a vicces sorok mélyén ott lapul az igazság is.

  

Az első babaváráskor királynőnek érezzük magunkat. Ahogy az utcán sétálunk, mintha mindenki ránk mosolyogna, a virágok nekünk nyílnak, a leendő apuka pedig elhalmoz a figyelmével. Amikor elfáradunk, egyszerűen csak lepihenünk délután a kanapéra. A második pocaklakóval azonban már jobban előtérbe kerülnek a babavárás hátulütői: bokadagadás, vizesedés, fáradság. Egy kisgyerek mellett nem lehet lazulni, az idő felett már nem egyedül uralkodunk. Egyik kezünkkel a pici fogacskáit mossuk, miközben a másikkal próbáljuk bekenni a pocakunkat stria elleni olajjal.

Az első babavárás alatt jobban odafigyelünk arra, hogy a lehető legegészségesebben étkezzünk. Kismamatornára, jógára járunk, hogy fittségünket megőrizzük. A második babánál azonban már kicsit jobban elengedjük magunkat. Ha megkívánjuk azt a mézes-mázas fánkot, bizony az esetek többségében engedünk a csábításnak. A tornához sincs már meg az akkori lelkesedésünk, érdekes módon az alakunkat azonban majdnem ugyanúgy tudjuk tartani, hiszen így is egész nap futunk a pici után – kardió kipipálva.

Az első várandósság elején már lázasan vásárolunk babaruhákat, édes várakozással kezdünk bele a babaszoba megtervezésébe. A pici érkezését egy tökéletesen berendezett szoba, a szekrényben vasalt kisruhák várják. A második babavárás során hetekig húzzuk a nagytesó ruháinak előkeresését, az utolsó pillanatban szereljük össze a kiságyat. Természetesen időben elkészülünk, de csak épphogy.

Az elsőnél naponta nézegetjük magunkat a tükörben, és örömujjongással fogadjuk, ha nőtt a pocakunk. A másodiknál egyszerűen csak nyugtázzuk, hogy hétről hétre jobban hasonlítunk egy jóllakott hörcsögre.

Az első szülést megelőző vizsgálatok eredményeit édes könnyek közt rendszerezzük, sőt, még az interneten is utánanézünk a felsorolt adatoknak – biztosan jók-e az értékek. A másodiknál már rutinosan értelmezzük a papírokat és leginkább arra koncentrálunk, hogy próbáljuk nem elfelejteni a vizsgálati időpontokat.

Címkék:

Hozzászólások

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

A várandós anyukák legfontosabb bőrápolási tennivalói

Zsírosodás, striák, pigmentáció az arcon - ezek a leggyakoribb panaszok.

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Ezt jelentik a rövidítések a magzati ultrahang leleten

Segítünk értelmezni a leggyakoribb rövidítéseket!

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

Emberöléssel vádolnak egy nőt, mert terhesen verekedett, és haslövés miatt elveszítette a magzatot

A lövöldözés egyetlen igazi áldozata a magzat volt!

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

A koraszülés esélyét csökkenti a kiegyensúlyozott, egészséges étrend

Az egészséges ételek rendszeres fogyasztása sokkal fontosabb, mint az egészségtelen ételek kizárása.

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Vizelettartási gondok a terhesség alatt?

Nem kell megijedni!

A várandós nők az állóképesség bajnokai

A várandós nők az állóképesség bajnokai

Minderre a Tour de France kerékpárverseny elemzésével jöttek rá!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nyáron vagy várandós? Akkor számíts ezekre a dolgokra!

Nézzük, mire kell fokozottan ügyelned a kánikulában

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

51 évesen még egyszer anya akart lenni: 68 éves férjével várják kisbabájukat

Mesterséges megtermékenyítéssel esett teherbe…

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Tanácsok, hogy a várandósság ne legyen terhes

Életünk legszebb időszakában annyi minden bezavarhat.

Szabad-e várandósan napozni?

Szabad-e várandósan napozni?

Már volt szó a napsütés pozitív hatásairól, illetve a kisbabák napoztatásáról, most viszont kifejezetten a pocakkal történő napozás, szoláriumozás és fürdőzés előnyeire és hátrányaira térünk ki.