Gombos Edina a természetes szülés híve

Admin | 2015.03.20


„Most már ugyan tapasztaltabb kismama vagyok, tudom, mit jelent életet adni egy gyermeknek, de hazudnék, ha azt mondnám, hogy nincs bennem félelem. Ez az érzés szerintem teljesen természetes minden leendő anyuka életében. Főleg úgy, hogy a várandósságomat az utolsó három hónapban beárnyékolta egy betegség: vesekövem lett, amivel azért bevallom, megszenvedtem, most is kezelnek vele. Ettől függetlenül próbálok a pozitívumokra koncentrálni, még így a fájdalmak közepette is, hisz igazából már bármelyik pillanatban megszülethet a mi kis második kincsünk. Nagyon remélem, hogy a sok gyógyszerezés ellenére hamarosan egy egészséges kisbabát tarthatok a karomban” – mosolyog Edina, aki nemrégiben kendőzetlenül mutatta meg testének csodás átalakulását, bizonyítva ezzel, hogy a várandósság alatt is nő maradhat egy nő.





Fotó: www.konnyebbszules.hu



„Magyarországon én úgy látom, kevés kismama tudja, hogy milyen hasznos lehetőségek vannak, melyekkel megkönnyíthető egy szülés. Hacsak a szülészorvosuk nem ismer és használ valami olyan módszert vagy készítményt, mely segíti a várandós nőket. Kíváncsian várom, hogy mennyiben segíti meg a pici jövetelét. A kislányomat természetes úton hoztam világra és alapvetően ezt célozzuk most is. A vesekő még közbeszólhat, de remélem, megkímél a szülőszobán. A szülést segítő gél hatására lerövidül a tágulási és kitolási szakasz. Az orvosomtól tudom, hogy a tágulási szakasz hossza egy először szülő kismamánál körülbelül 8-10 óra, a többedszer szülő hölgyeknél pedig megközelítőleg 4-5 óra. A kitolási szakasz ½-1 óráig tart, ami a vajúdáshoz hasonlóan jelentősen csökkenthető, valamint elkerülhető a gátmetszés a Gynotalnak köszönhetően”– bizakodik Edina, aki kislányához hasonlóan most is nagyobbacska gyermeket vár, így még boldogabbá teszi a könnyebb szülés gondolata.



Edina úgy érzi a kislánya, Miri születése óta eltelt hat év még inkább felkészítette az anyaságra, nyugodtabban, kiegyensúlyozottabb lélekkel várja a csöppséget.



„Úgy érzem, nagy meglepetések már nem érhetnek, de azért persze más egy kislányt várni, és más most egy kisfiút. Most válik teljessé a családunk. Miri olyannyira lelkes, hogy mindennap megkérdezi, hányat kell még aludni a kistestvére érkezéséig. Ha én azt tudnám pontosan!” – nevet Edina, aki, ha kisfia tartja az ütemtervet, egy, másfél hét múlva már biztosan babázhat.





Fotó: www.konnyebbszules.hu



Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről? Figyeld a Facebook oldalunkat, vagy csatlakozz a Babamama.hu csacsogó csoportjához! 

Címkék:

Hozzászólások

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

A burokrepesztés egy rettegett kifejezés, amiről rengeteg tévhit kering.

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

Az újszülött kislány kedves ajándékot kapott a vasúttársaságtól!

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Találmányával feléleszthetők azok a babák, akiknek a születés után nem indul be maguktól a légzésük.

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Egy hete egy kislányt, most egy kisfiút vittek az inkubátorba. Csodaszép nevet kapott.

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Cooky félt, hogy első gyermeke születésénél el fog ájulni, mégis ott akart lenni a párja mellett.

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

A kis Saybie 245 grammal született, igazi csoda, hogy életben maradt az amerikai csecsemő

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

A kicsi lombikprogrammal fogant, ezért Eszter időzített császármetszéssel szült. Megható nyilatkozat az első percekről.

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Kiderült, miért éjszaka születnek a gyerekek - persze csak spontán szülés esetén.

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

A kutatók szerint a világon évente 19 500 nő hal meg a terhességgel összefüggő fertőzések miatt.

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

A császármetszéssel kapcsolatban a mai napig rengeteg tévhit kering.