Élőben közvetítette otthonszülését a negyedik gyermekét váró nő

Vastag Anikó | 2019.04.01

Kara Baker otthon, saját lakásuk kádjában hozta világra negyedik gyermekét, és mindezt élőben közvetítette a YouTube-on.
 
Kara egy Missouriban élő gondozónő, és többek között azért döntött az otthonszülés mellett, mert első gyermeke világrahozatalakor rettenetes tapasztalatokat szerzett: a szüléskor nem volt jelen egyetlen szülészorvos sem, csak ápolónők, mindezek ellenére a kórházi számlája kb. 11 millió forintra (!) rúgott. Ott, és akkor határozta el, hogy ha legközelebb szülni fog, azt csak otthon fogja tenni.

Úgy alakult, hogy végül a második gyermekét nem otthon, hanem kórházban, viszont vízben szülte.
A harmadik és negyedik terhessége alkalmával már nem mozdult ki a lakásból. Napi szinten nézegetett YouTube-videókat, melyeken otthon szülnek az édesanyák. A felvételeket szakszerűen kielemezte, hogy aztán majd ő is a lehető legideálisabb körülmények között tudja világra hozni következő gyermekét. És ez így is lett, mind a harmadik és mind a negyedik megszülése előtt pár órával még vígan társalgott, és mindössze szűk 1 órát vajúdott.
mindössze 35 percig tartott, mindezt ráadásul élőben közvetítette a YouTube-on. Elmondása szerint ezt azért tette, mert szeretné megváltoztatni az emberek gondolkodását a szülésről, ami szerinte egy teljesen természetes dolog, ami lehet stressz és fájdalommentes is. És nem igényel orvost és kórházi ágyat sem.

A videó a Youtube-on látható:(csak akkor nézd meg, ha biztosan látni szeretnéd...)

Címkék: szülés, otthon, kád

Hozzászólások

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

Kell-e tartani a burokrepesztéstől?

A burokrepesztés egy rettegett kifejezés, amiről rengeteg tévhit kering.

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

A vonat vécéjében született – 25 évig ingyen utazhat

Az újszülött kislány kedves ajándékot kapott a vasúttársaságtól!

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Újszülöttek ezreinek életét mentheti meg az egyetemista lány

Találmányával feléleszthetők azok a babák, akiknek a születés után nem indul be maguktól a légzésük.

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Újra egy újszülöttet találtak a babamentő inkubátorban Miskolcon

Egy hete egy kislányt, most egy kisfiút vittek az inkubátorba. Csodaszép nevet kapott.

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Az ismert műsorvezetőnek határozott véleménye van az apás szülésről

Cooky félt, hogy első gyermeke születésénél el fog ájulni, mégis ott akart lenni a párja mellett.

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

Életben maradt, sőt egészséges a világ legkisebb újszülöttje!

A kis Saybie 245 grammal született, igazi csoda, hogy életben maradt az amerikai csecsemő

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

Gólyahír: megszületett Valkó Eszter kisfia

A kicsi lombikprogrammal fogant, ezért Eszter időzített császármetszéssel szült. Megható nyilatkozat az első percekről.

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Ebben az órában születik a legtöbb baba

Kiderült, miért éjszaka születnek a gyerekek - persze csak spontán szülés esetén.

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

Fertőzések ezreit lehetne megelőzni a fogós vagy vákuumos szülés után

A kutatók szerint a világon évente 19 500 nő hal meg a terhességgel összefüggő fertőzések miatt.

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

Császárvonal – hiteles információk édesanyáknak

A császármetszéssel kapcsolatban a mai napig rengeteg tévhit kering.