Miközben az anya minden erejével küzd azért, hogy gyermeke világra jöjjön, a baba is ugyanezt teszi. Elhagyja a biztonságos anyaméhet, átpréselődik egy borzasztóan szűk csatornán, s végül megérkezik oda, ahol lélegezni, emészteni, hőt szabályozni, védekezni kell a kórokozók ellen. Mindez még meghitt, szeretetteli körülmények között is igen megterhelő, stresszes élmény, pláne akkor, ha nem figyelnek oda a pici test igényeire. A születés ugyanis az emberi élet első nagy változása. Szakemberek pedig állítják, hogy ahogyan ezt az első változást megéltük, az belénk ég, s az életünk összes további változást hozó helyzetét (többek között saját szülésünket is) meghatározza.
Születésünk életünk első és talán legnagyobb változása, ilyenkor dimenziót váltunk, biológiailag és lelki értelemben is. Ez a tapasztalat nagyon mélyen belénk ég, még ha a tudatunkkal nem is emlékszünk rá. Ilyenkor tanuljuk meg, hogyan kell átalakulni, hogyan kell alkalmazkodni a megváltozott környezethez. Ezt a tudást alkalmazzuk aztán egész életünkben, amikor olyan helyzetbe kerülünk, hogy kénytelenek vagyunk elengedni valamit, és aztán fogadni az újat. Lehetnek ezek apró dolgok, az iskolakezdés, költözés, új munkakör, de nagyobb horderejűek is, mint egy betegség vagy a gyász. Sajátos, ránk jellemző stratégiával küzdünk meg ezekkel a helyzetekkel, ami a megfigyelések alapján nagyon összhangban van születésünk mikéntjével. Másképpen küzd meg a változással egy császáros, egy farral vagy vákuummal született, és egy normál úton világra jött baba. Négy-ötéves gyermekek egyébként még emlékeznek a saját születésükre, s egy megnyugtató közegben szakemberek le is tudják ezt velük rajzoltatni.
Minden egyes szülés másfajta élményeket, traumákat okozhat. Ha egy babának a nyaka köré van tekeredve a köldökzsinór, vagy oxigénhiány lép fel, és fuldoklást él meg, akkor később stresszes helyzetekben átélhet egy lelki, érzelmi fuldoklást, hiszen ez az ismert érzés kapcsol be, s akár félhet is ezektől a helyzetektől. Ha sokáig van a szülőcsatornában, később előfordulhat, hogy nehezebben ugrik majd bele kiszámíthatatlan, változással járó élethelyzetbe. Az sem mindegy, hogy az újszülöttet kiérkezésekor hogyan fogadják: ha nem találkozik az anyjával, akkor azt tapasztalhatja meg, hogy beleugrott a változásba, de nincs rá garancia, hogy majd ettől jobb lesz, és igazából magány vár az út végén. Az anyjuk nélkül sokáig magukra hagyott babák hosszú ideig sírnak ilyenkor, s végül nem megnyugszanak, hanem egy idő után feladják, és megtanulják, hogy a dolgokat egyedül kell megoldaniuk, nem számíthatnak senkire.
Születéskor tulajdonképpen nem azzal van baj, hogy traumát élünk át, hanem azzal, ha ezt nem tudjuk feldolgozni. Ha anyaként a szülés során nem történt minden úgy, ahogy szerettük volna (akár egy heves vérzés vagy bármiféle probléma miatt), akkor is vannak lehetőségek arra, hogy a kötődés megerősödjön, és a születés utáni órákban, napokban nagyon sok feszültséget, rossz élményt feloldhatunk, kisimogathatunk gyermekünkből. Ha nem adták oda azonnal a babát, akkor az anyuka a gyakori szoptatással, bőr-bőr kontaktussal, hordozókendő használatával gyógyítóan hathat a következő napokban, hetekben. Ahhoz, hogy ezt a külvilágba tartó nagy utat a lehető legkevesebb zökkenővel tegyük meg, biztonságra és az anyai ölelésre van szükségünk.
Volt idő, amikor az újszülötteken végrehajtott műtétek alkalmával nem érzéstelenítették a kicsit, mert azt gondolták, hogy úgysem érez semmit. Borzalmasan hangzik, pedig nem is volt annyira régen. Ettől a szemlélettől kellett eljutni odáig, hogy egy francia szülészorvos, Frederick Leboyer felismerje, hogy a megszületés valójában nagyon megviseli a babákat, mindent éreznek és felfognak, és annak, aki jelen van segítőként, arra kell törekednie, hogy a nehéz átmenetet az egyik világból a másikba minél elviselhetőbbé tegye számára. A babának az a jó, ha a váltás minél kevésbé drasztikus: a meleg, sötét anyai testből kikerülve egy szintén viszonylag meleg és sötét vagy félhomályos környezet fogadja, és elhagyva az anyjával való élettani egységet, rögtön az ő ölelésébe érkezik, és onnan senki ki nem szakítja. Találkozhatnak egy másik dimenzióban, mint eddig, és a kötődés kettejük között stabilan meg tud alapozódni. A köldökzsinóron keresztül még megkaphatja azt a muníciót, ami jár neki, nem vágják el, amíg nem szűnt meg a pulzálása. És úgy általában, nem végeznek felesleges (rutin) beavatkozásokat rajta, és ezen a kapcsolaton. Ha ez így történik, akkor lehet, hogy a baba egyáltalán nem is sír, csupán elkezd lélegezni. Akár rögtön szopni kezdhet, ha szeretne... Ezekhez persze a szülés háborítatlansága szinte elengedhetetlen, vagyis ha az anyán végeznek bármilyen beavatkozást (gyógyszerek, fájdalomcsillapítás), az már megbillenti a természetes ritmust, és több beavatkozást tehet szükségessé.
Mire figyeljünk a szülésnél? A legtöbb leendő édesanyában azonnal felmerül, hogy mit tehet gyermeke minél háborítatlanabb megszületéséért. Fontos, hogy előre informálódjunk a szülés lehetőségeiről, hogy ne csak ismeretlen dolgok lavinájaként éljük meg azt. Menjünk el szülésfelkészítőkre és keressük az információkat, már a baba tervezgetésekor. A terhesség már nem feltétlenül a legjobb időszak erre, ahogyan a fájások megindulása sem. A szülés nem a küzdelem időszaka, kifejezetten hátrányosan hat a vajúdás érzékeny hormonális egyensúlyára, ha az anyában a harcra jellemző, adrenalinszerű anyagok kerülnek túlsúlyba. Érdeklődjünk a különböző kórházakban, találjuk meg azokat az orvosokat, szülésznőket, akik kicsit máshogyan gondolkoznak, engedékenyebbek, bátrabbak, újítóak.
Szüléssel kapcsolatos további írásaink:
Szülésre való felkészülés
Tanulható "örömszülés"
Mit jelent a szüléskísérés?
Szülési módok (1. rész) – Hüvelyi szülés
Szülési módok (2. rész) – Császármetszés
Szülési módok (3. rész) – Alternatív szülés I.
Szülési módok (4. rész) – Alternatív szülés II.
Forrás: Life.hu
Hozzászólások