Segítség meddő vagyok! Mi a megoldás?

Szabó Eszter | 2017.02.06
Kétség sem férhet hozzá, hogy minden nő szeretne életében édesanyává válni és gyermeket szülni, azonban nagyon sokan vannak olyanok – hovatovább egyre többen –, akinek ez az öröm nem adatik meg. Fontos kiemelni ugyanakkor, ha ma már annak a megállapítása, hogy valakinek természetes úton nem lehet gyermeke, még messze nem jelenti azt, hogy teljesen le kellene mondani a saját gyermekről.

A meddőség szó hallatán még ma is nagyon sok nő gyomra összeszorul, hiszen a közhiedelemben az él, hogy amennyiben ezt a kifejezést halljuk, akkor az egyet jelent azzal, hogy az illetőnek nem lehet gyermeke. Márpedig a meddőség szerencsére csak a legritkább esetekben jelenti pontosan ezt, hiszen a modern orvostudomány jóvoltából már a meddőség is inkább egyfajta állapot, egy betegség, amit lehet kezelni, sokszor pedig akár teljesen gyógyítani is. Ma már meglepően kevés azon párok aránya, akik ha szeretnének gyermeket, akkor az kisebb-nagyobb orvosi beavatkozás mellett, de ne sikerülne.
 
A meddőség kifejezése ugyanis a közhiedelemben terjengő „soha nem lehet gyermekünk” értelmezés helyett orvosi értelemben egy kicsit mást jelent, hiszen a szakemberek azokat a nőket hívják így, akik még fogamzásgátlás alkalmazása nélkül, rendszeres együttlétek mellett sem képesek teherbe esni egy éven belül. Ha ezt az értelmezést vesszük mérvadónak, akkor kijelenthető, hogy nagyjából a Földön élő nők közel negyede ebben az értelemben meddőnek tekinthető.
Emiatt azonban ma már senkinek sem kell kétségbe esnie, hiszen rengeteg lehetőség, alternatív gyógymód és természetesen tudományos, orvosi eljárás is létezik azzal kapcsolatban, hogy felülemelkedjünk a problémán. Rendszerint az orvosok is kezdetben azt javasolják majd a kismamának, hogy próbálkozzon meg valamilyen más módszerrel, ezáltal például a stresszmentes, egészséges életmóddal, aminek része a mentális kiegyensúlyozottság is, hiszen sok nő azért nem képes teherbe esni, mert rengeteg komoly lelki probléma gyötri, ami olyan szintű is lehet, hogy hiába egészséges és életerős a test, a várandósság emiatt mégsem megy végbe

Ha teherbe akarunk esni, annak tehát a legjobb módja az, ha már a tervezés pillanatától életmódot váltunk, ezáltal nyugodtabban élnünk, egészségesebb ételeket fogyasztanunk, mozognunk, de mindenekelőtt rendet raknunk magunk körül, hogy felülemelkedhessünk a stresszen. Természetesen lényeges ilyenkor az is, hogy részt vegyünk a kötelező orvosi vizsgálatokon és szűréseken annak érdekében, hogy bebizonyosodjon: testileg is teljesen rendben van velünk minden, ezáltal a terhességnek valóban nincs semmi akadálya.

Ha így sem jön össze egy éven belül az a bizonyos baba, akkor jöhet az orvostudomány, akik speciális hormonterápiával, mesterséges megtermékenyítéssel és számtalan más egyéb módszerrel is lehetőséget biztosít arra, hogy egy nő beteljesedhessen, ezáltal édesanya válhasson belőle.
Címkék:

Hozzászólások

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Az otthonaink és ételeink is tele vannak ezekkel