Letétbe helyezett termékenység

Admin | 2014.12.18


Két világcég tette le a voksát a nem egészségügyi okokból történő petesejtfagyasztás mellett, ami nem jelenti azt, hogy világszerte örömmel üdvözölték ezt a mindennapi életben egyre elterjedtebb orvosi beavatkozást. Azok, akik egyetértenek az Apple és a Facebook döntésével, többnyire amellett érvelnek, hogy egy nőt is ugyanazok a jogok illetnek meg, mint egy férfit. Az ellenzők tábora elsősorban azzal érvel, hogy a szociális célból történő petesejtfagyasztás ahhoz vezethet, hogy a világ előbb-utóbb dehumanizálódik és a gyermeknemzés egy életidegen, orvostechnológiai folyamattá redukálódik. A témában három olyan szakértőt kérdeztünk meg, akik egészségügyi indikáció esetében hazánkban is foglalkoznak a termékenység megőrzés különböző aspektusaival.



Magyarországon kizárólag olyan nők kérhetnek petesejtfagyasztást, akiknek a termékenysége valamilyen egészségügyi okból veszélybe került, így nagy eséllyel fogamzóképes éveik a vártnál hamarabb érnek véget. Dr. Egri Zsuzsa, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet jogásza szerint ennek egy termékenységet veszélyeztető betegség, vagy az ahhoz kapcsolódó kezelés lehet az oka. A jogász kiemeli, hogy hazánkban a jogszabályok nem teszik lehetővé a szociális, vagyis nem egészségügyi okokból végzett beavatkozást, így a cégek sem igényelhetik ezt a lehetőséget alkalmazottaik számára. Ugyanakkor érdekes jogi és etikai kérdésnek tartja, hogy a férfiak számára a szociális célú fagyasztás is megengedett, azaz ők betegségre hivatkozás nélkül is kérhetnek spermafagyasztást. Elméletben tehát a férfiak számára adott a lehetőség, hogy az ilyen módon tárolt minta segítségével idősebb korban szülessen gyermekük. A szakember hozzáteszi, hogy a férfiak valószínűleg azért sem élnek ezzel a lehetőséggel, mivel az ő karrierjükben kisebb törést jelent egy gyermek vállalása.



Dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet Onkofertilitás Munkacsoportjának vezetője és a klinika orvosigazgatója munkája során számos gyermekre vágyó nőnek segített megtalálni a megfelelő termékenység megőrzési módszert. „Hazánkban sajnos számos nő küzd olyan egészségügyi problémával, mint például a rákos megbetegedés, vagy a korai petefészek-kimerülés szindróma, amikor a termékeny évek idő előtt véget érnek. Ezen páciensek számára hatalmas erőt ad a betegséggel vívott küzdelem során az a tudat, hogy a különböző, termékenység megőrzését segítő (fertilitás prezervációs) módszerek segítségével akkor is lehetőségük nyílik a gyermekvállalásra, ha a kezelés, vagy egy olyan betegség, mint például az endometriózis károsítja reprodukciós rendszerüket. Több lehetőség is rendelkezésre áll a termékenység megőrzésére, amelyek közül a petesejtfagyasztás az egyik. Az eljárás hátránya, hogy a petesejt kevésbé jól reagál a fagyasztásra és ahhoz, hogy egy ciklus alatt több petesejt is kinyerhető legyen, hormonális stimulációra van szükség. A módszerrel korlátozott számú petesejt nyerhető, ezért a jövőben rendelkezésre álló sejtek száma, így a gyermekvállalás esélye is viszonylag korlátozott. Az eljárás előnye ugyanakkor, hogy az embriófagyasztással ellentétben olyanok is igénybe vehetik, akiknek nincs stabil párkapcsolatuk az adott élethelyzetben, így akár fiatal, betegséggel küzdő páciensek számára is elérhető. Jelenleg a fertilitás prezerváció jövőjének a petefészekszövet-fagyasztást tartják, amely kutatási fázisban csak a klinikánkon elérhető az onkológiai betegséggel küzdő páciensek számára.



Az etikai és orvosi szempontok mellett a pszichés hatások is a vita középpontjában állnak a szociális petesejtfagyasztás kapcsán. Dr. Süli Ágota, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet pszichoterapeutája rendkívül fontosnak tartja, hogy a betegséggel küzdő nők tudatában legyenek annak, hogy nem kell lemondaniuk a gyermekvállalás esélyéről, amely erőforrásként szolgál az egészségükért vívott küzdelemben is. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha az őket kezelő szakember megfelelő felvilágosítást ad a betegségük, illetve kezelésük termékenységüket károsító hatásairól. „Ha egy rákos megbetegedéssel küzdő nő, vagy férfi utólag szembesül azzal, hogy a kezelés mellékhatásaként nagy eséllyel nem lehet gyermeke, az hatalmas megrázkódtatást jelent, amely az egész későbbi életére kihat. Fontos, hogy még akkor is tisztában legyenek a lehetőségeikkel, ha aktuálisan nem tervezik a gyermekvállalást, hiszen sosem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő.”



A szakember a szociális okokból történő petesejtfagyasztással szemben azonban több aggálynak is hangot ad: „Egyes esetekben, ha egy nő a termékeny évei vége felé jár, és még mindig nincs olyan stabil párkapcsolata, amelyben gyermeket tudna vállalni, talán felmerülhetne ez a lehetőség, ha a jogszabályok is lehetővé tennék. Pszichoterapeutaként azonban az a tapasztalatom, hogy a gyermekvállalás optimális és valós ideje között már így is egyre nagyobb szakadék tátong, amit mesterséges eszközökkel nem lenne szerencsés tovább növelni. A testi és lelki érés optimális esetben egy ütemben történik, minden életszakasznak megvan a saját feladata. Egy nő karrierje ugyanúgy nyugdíjas koráig tart, mint egy férfié, így ebből a szempontból mindenképpen törést jelent a munkahelyi előmenetelben a gyermekvállalás, csak talán szerencsésebb, ha testben-lélekben összehangolódva történik. Ha valaki párkapcsolati nehézségekkel küzd, amely során mindig ugyanazzal a mintázattal szembesül, annak mindig van valamilyen oka, ami kis eséllyel oldódik meg magától. Ilyen esetekben inkább érdemes időben nagy levegőt venni és szakember segítségével felkutatni a probléma gyökerét, mert a mesterséges eszközök ebben az esetben csak a probléma konzerválását jelentik.” – hangsúlyozza a szakember.



A szociális petesejtfagyasztás orvosi szempontból egy olyan lehetőség, amelynek a modern technika nem, midössze a jogszabályok szabnak határt. Elképzelhető, hogy sokan hazánkban is élnének a gyermekvállalás idejét meghosszabbító lehetőséggel, azonban továbbra is kérdés, hogy hosszú távon ki az, aki profitálna az eljárás rutinszerű alkalmazásából. Megkönnyebbülést jelentene a nők számára, ha a karrier tervezése és a gyermekvállalás ideje időben rugalmasabb folyamattá válna? Vagy ez a lehetőség a munkaadók részéről indirekt, de durva beavatkozásnak tekinthető a családtervezés természetes folyamatába? Meg lehet-e találni az egyensúlyt család és a munkaadó érdekei között, vagy valakinek az érdeke mindenképpen sérülni fog? A világcégek példája mindenképp tapasztalatot szolgáltat majd ebben a hosszú távon megkerülhetetlen, sok kérdést felvető, érzékeny témában.





Nem szeretnél lemaradni a legfrissebb hírekről? Figyeld a Facebook oldalunkat, vagy csatlakozz a Babamama.hu csacsogó csoportjához! Újabban a Google+ oldalon is megtalálsz már bennünket!

Címkék:

Hozzászólások

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Meddőség vagy secunder meddőség - sokan nem ismerik a fogalmat

Sajnos minden negyedik párt érinti a meddőség.

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Szeretnéd tudni, fiú lesz vagy lány? Ez a 700 éves kínai naptár megmutatja!

Meglepően pontos!

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Kémiai anyagok teszik meddővé a férfiakat

Az otthonaink és ételeink is tele vannak ezekkel

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

Egyre kevesebb gyerek születik a társkereső alkalmazások miatt

A megkérdezett nők harmada azért nem vállal gyermeket, mert nem talál megbízható partnert.

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

A férfiaknak is ketyeg a biológiai órájuk!

Az idősebb apák babáinál nagyobb a koraszülöttség, a halva születés, az alacsony születési súly kockázata,

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Tippelj, legfeljebb hány gyereke születhet egy embernek

Mostantól hivatalosan is tudjuk, hány gyermekünk születhet egy élethossz alatt - természetesen csak elméletben és átlagban.

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

Ha gyereket szeretnél, a Holdra figyelj!

A havi vérzés nem biztos támpont a termékenység szempontjából.

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Az emberek akkor akarnak gyereket amikor elégedetlenek az életükkel

Egy állítás, ami sokaknál kiverte a biztosítékot. A finneket hozzák fel példaként.

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Három banknál biztosan lesz babaváró támogatás

Több banknál már eldöntötték, hogy adnak babaváró támogatást júliustól, mások még a szabályozás részleteire várnak.

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Egyre több nő szembesül a secunder meddőség állapotával

Azok, akik családtámogatás fejében vállalnak több gyereket, sajnos könnyen szorult helyzetbe kerülhetnek. Mit lehet tenni a secunder meddőség ellen?