Túl okos a gyerek ahhoz, hogy óvodába járjon!

Vastag Anikó | 2017.05.02
Három és fél évesen a kisfiú a magyaron kívül oroszul, kínaiul és angolul is tud, mégsem veszik fel egyik állami óvodába sem, mondván, hogy "túl okos".
Gorán édesanyja kétségbeesetten fordult a nyilvánossághoz, ugyanis egyre sürgetőbb, hogy találjon egy olyan intézményt, ami hajlandó befogadni gyermekét, és képességei fejlesztésére is lehetőséget ad. Bár erre a magánóvodák lennének a legalkalmasabbak, a családnak erre nincs pénze.
Több óvodában is jártunk, az óvónők viszont nem tudnak mit kezdeni Gorán képességeivel. Kétéves korában már olvasott, angolul ha­marabb ismerte a színeket, mint magyarul, mostanra pedig folyamatosan ír - mesélte Henrietta, az édesanya, aki férjével felváltva vigyáz a kisfiúra, mert eddig egy óvoda sem akarta befogadni a gyereküket, mondván, hogy társaihoz képest jóval okosabb.
Gorán magától tanulta meg a naprendszer bolygóinak nevét, a zászlók alapján ismeri fel az országokat, amikre rá is bök a világtérképen. A fiú az angol mellett kínaiul és oroszul is tud. Édesanyja azt mondja, nem bánja, hogy fia ilyen okos, és legszívesebben olyan intézménybe járatná, ahol fejlesztenék a tehetségét. A szakemberek szerint a magánóvodákban a legvalószínűbb, hogy kis létszámú csoportban több időt tudjanak szentelni a gyerekre, állami óvodában ez szinte lehetetlen, a magántulajdonban lévő intézmények azonban túl drágák a szülőknek.


A család elmondása szerint nincsenek egyedül a gondjukkal. Mintegy ötven család van az országban, akik állami intézménybe próbálják beíratni tehetséges gyereküket, de ott nem fogadják őket. Henrietta és párja azt tervezik, hogy inkább Németországban próbálnak szerencsét, s remélik, ott fiuk megkaphatja a számára megfelelő oktatást. Forrás

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!