A világon itt a legboldogabbak a gyerekek!

Vastag Anikó | 2017.05.08
Egy nemrég megjelent felmérés szerint a holland gyerekek a legboldogabbak a világon. Azért óvatos lennék ezzel a kijelentéssel, bár az az apró tény, hogy nincs házi feladat az általános iskolában biztos sokat segít a hangulatukon! Ha viszont azt nézzük, hogy életük harmadik hónapjában bekerülnek egy gyűjtőhelyre, azaz a bölcsibe, ahol idegen nénik etetik, öltöztetik őket, akkor nem biztos, hogy abban az időszakban éppen ők a legboldogabbak. Kétségtelenül viszont ez lehet az egyik magyarázat a későbbi függetlenségükre!

A korai önállósodás mellett egy másik esemény is elég hamar bekövetkezik a holland gyerekek életében: amint képesek ülni, máris suhannak anyával, apával a biciklin! Az előre vagy hátulra felszerelt mini ülésen száguldva szívják magukba a biciklizés szabályait - mindezt hóban, szélben, esőben és főleg sapka nélkül, ami valószínűleg csak nekünk furcsa, akik egész életünkben hallgattuk a"sapkát vegyél mert megfázol/kihullik a hajad" mondatot.

Biciklizésen kívül az úszás az, amit az iskola első éveiben minden gyereknek kötelező megtanulni, és vizsgázni is kell belőle! Persze, hiszen errefelé sok a víz, jobb a biztonság!
Ahogy látom, a fiatalok a későbbi években sincsenek elkényeztetve, és a felnőttek elég szabadon hagyják, hogy fejlődjön a személyiségük, önbizalmuk! Ezt a szülők és az iskola is próbálja szem előtt tartani. (Ez a nagy szabadelvűség a mi szemünkben tűnhet neveletlenségnek, de minden csak nézőpont kérdése.)
Az iskolában megtanulnak felszólalni, kifejezni magukat, a nagyobbaknak önkéntes munkát kell vállalniuk, és ami nagyon fontos: megtanulnak vigyázni a természetre, tisztelettel bánni az állatokkal. Azt nem tudom, hogy a legboldogabbak-e az itt élő gyerekek, de ezekkel az alapvető útravalókkal egészen biztosan életre való emberek válnak belőlük.

Hozzászólások

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Hihetetlen mit talált ki az anyuka, hogy a beteg gyerek bevegye a gyógyszert!

Így biztosan lenyeli!

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Az első karácsony - tippek, hogy tényleg jól sikerüljön

Természetes, hogy nagy az izgalom, de ne essünk túlzásokba, és ne legyünk felelőtlenek.

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

Így befolyásolhatja a születési sorrend egy családban a gyermekek jellemét

A pszichoterapeuta megfigyelését több tanulmány is igazolta.

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Rákkeltő szennyeződést mutattak ki csecsemőtejporokban

Csakis olyan termékeket lenne szabad forgalmazni, amelyekről teljesen biztosan tudható, hogy nem okoznak egészségi ártalmakat.

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Egy ikres anyuka őszinte vallomása

Üvöltöttem a férjemmel, hogy az egész az ő hibája - vallott a mindennapjairól mindenféle köntörfalazás nélkül.

Ismét lesz babakocsis felvonulás

Ismét lesz babakocsis felvonulás

A karneváli hét egyik leglátványosabb programja. Csatlakozz te is!

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

A klímaváltozás a családalapításra is kihat

Az első hallásra furcsa kijelentést tények támasztják alá.

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Gondolj erre, mielőtt megbántanál valakit

Tudod… anya vagyok. És piszkosul nehéz. Mert attól a perctől kezdve, hogy megpillantottam azt a két rózsaszín csíkot, az életem megváltozott. Az anyai élet = örökös gond és aggodalom.

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Ezután a beszéd után tiltották be a svédek a testi fenyítést

Mi, szülők vagyunk azok a személyek, akik meg kell, hogy tanítsák a gyerekeiknek, mi az a szeretet.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

Méghogy az anyukák nem leleményesek! Remek ötlet a meleg napokra.

A többszázeres megosztás azt mutatja, hogy sokaknak tetszik!